Bevezetés

A szemészeti ultrahang-diagnosztika világviszonylatban már közel 70 éves múltra tekint vissza. Kezdetben csak speciálisan felszerelt laboratóriumokban lehetett elvégezni, majd az ultrahangvizsgálat kitört a kutatólaboratóriumok falai közül, és elfoglalta helyét a mindennapi szemészeti betegellátásban. Különösen azért érdemes erre a történetre visszaemlékezni, mert a szemészek úttörő szerepet vállaltak az egyetemes echográfia fejlődésében. Hazánkban a szemészeti ultrahang-diagnosztika története 60 éves, és a szemészeti echográfiával foglalkozó szakemberek tevékenysége nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szintéren is jelentős. Közleményünk célja, hogy ennek a történetnek egyes elemeit felelevenítsük, és annak helyszíneit, illetve szereplőit bemutassuk.
Jelen közleményünkben fő témaként a diagnosztikus szemészeti ultrahangvizsgálatra koncentrálunk, de megemlítjük az ultrahangalapú szemészeti biometriát is, és az egyetemes képben való elhelyezkedés bemutatásának kedvéért nagyon röviden megemlítjük az ultrahang felfedezését, az ultrahang első általános és orvosi alkalmazásait, valamint érintőlegesen szólunk az általános és a szemészeti terápiás ultrahangeljárásokról is.

Az ultrahang felfedezése és első alkalmazásai

Az első leírások a denevérek hallásáról szóltak, amikor 1793-ban az olasz tudós, Lazzaro Spallanzani kimutatta és kisérletekkel bizonyította, hogy a denevérek a „fülükkel látnak” (1). Megfigyelései szerint a denevérek teljes sötétségben is minden akadályt kikerülve tudnak repülni, azonban, amikor fülüket letakarta vagy viasszal bedugta, akkor nekirepültek a falnak. Az akkori ismeretek birtokában a különös hallási képességet nem tudták magyarázni, de Spallanzaninak igaza volt, a denevérek a fülükkel látnak.
Az ultrahang az emberi fül számára már nem hallható, 20 000 Hz-nél magasabb rezgésszámú hangtartomány. A hang fizikai természetét tudományosan elsőként John William Strutt, vagy másnéven Lord Rayleigh írta le 1877-ben megjelent The Theory of Sound című művében (2). Ez az alapvető munka nagy lökést adott az ultrahang tanulmányozásának és későbbi ipari alkalmazásának. Döntő lépés volt ebben az irányban a Curie testvérek (Pierre és Paul Jacques) felfedezése a piezoelektromos hatásról 1880-ban (3, 4). Felismerték, hogy ha nyomás nehezedik egy megfelelően metszett kvarckristályra, akkor a felszínéről elektromos áram vezethető el. Ők mutatták ki kísérletileg a fordított piezoelektromosság jelenségét is, amely szerint, ha egy ilyen kristályra változó erősségű áramot vezetünk, akkor a kristály fizikai rezgéseket kelt, és megfelelően gyors áramimpulzus-változások esetén ultrahangot. Ezek a felfedezések tették lehetővé a későbbi ultrahangkészülékek kézifejeinek kifejlesztését, amelyekben piezoelektromos kristályok keltik az ultrahangot, illetve fogják fel a visszaverődő és visszatérő rezgéseket, ami árammá alakul át, és aminek a jellemzői alapján a készülék elkészíti a képernyőn megjelenő jeleket, képeket.
Az ultrahangot kezdetben a tengerfenék tanulmányozására (1912-től), valamint jéghegyek detektálására használták (a Titanic katasztrófája után), majd pedig tengeralattjárók felismerésére alkalmazták az első és második világháborúban (1915-től).
A hang és az ultrahang egyetemes történetének részleteit illetően utalunk egy kiváló magyar könyvre, amelyből az érdeklődő olvasó részletes ismereteket szerezhet (5).

Az ultrahang első orvosi alkalmazásai

Paul Langevin és Frank Hopwood leírták, hogy a tengeri ultrahangkísérleteik közben halakat is észleltek, illetve, hogy egyes halak elpusztultak a nagy energiájú ultrahang hatására (4). Az ultrahang első orvosi (idegsebészeti) alkalmazása is a nagy energiájú ultrahang szöveteket roncsoló hatásán alapult (3, 6, 7). Későbbiekben, számos betegség kezelésére alkalmaztak és alkalmaznak jelenleg is ultrahangkezeléseket a fizioterápiában, urológiában, tumorok esetében, szemészetben. A kezeléshez viszonylag alacsony frekvenciájú, de erős ultrahangjelet használnak, amely a szövetek felmelegedéséhez (termikus hatás), kontrollált sejtpusztuláshoz (kavitációs hatás), vagy más terápiás hatáshoz vezet. A szemészetben a legismertebb terápiás ultrahang-alkalmazás a phacoemulsificatio, amelynek során általában piezoelektromos kristály kelti a 27-60 kHz közötti gyors rezgést, amely a szemlencsét elfolyósítja, darabolja. További ismert, de nem elterjedt kezelési alkalmazás a corpus ciliare körkörös ultrahangos ciklo-koagulációja glaukómásokban, amelyet nagy intenzitású fókuszált ultrahang (HIFU) segítségével végeznek.
Az ultrahang szemészeti alkalma­zása hazánkban is a terápia területén kezdődött. Alberth Béla és munkatársai a Bálint-féle ultrahangcsengővel végeztek Debrecenben a Szemklinikán szemészeti ultrahangos kezeléseket (8). Az ultrahang fizikoterápiás alkalmazásának kez­deti nemzetközi tapasztalatait Marek Péter foglalta össze magyar nyelven 1958-ban (9). Bertényi Anna és munkatársai Budapesten az 50-es évek második felétől az I. Női Klinikán, majd 1964-től a Mária utcai Szemklinikán lévő, Greguss Pál által készített és szemészetre adaptált, ultrahangos eszközökkel (kontakt kézifejjel) végeztek kezeléseket (10, 11, 12). Ezek az ultrahang-alkalmazások (a phacoemulsificatio kivételével) ma már nem használatosak; evidenciákkal alátámasztott új módszerek váltották fel őket.

Az ultrahang diagnosztikus alkalmazásának kezdetei

Az ultrahang-diagnosztika atyjának Karl Theodore Dussik osztrák neurológust és pszichiátert tartják, aki fizikus testvérével transzmissziós ultrahangfejet készített az agy vizsgálatára 1937-ben; azonban, mint később kiderült, csak a koponyacsontokat tudták ábrázolni (3, 13). Későbbiekben az elektrotechnika fejlődése tette lehetővé az ultrahangtechnika fejlődését, amelynek révén John Julian Wild az 50-es évek elején ultrahangvizsgálatokkal leírta a belek rétegződését, és az egészséges és tumoros szövetek elkülönítési lehetőségét (3, 5).
Az első A-scan (amplitúdó módú leképezésű) és a B-scan (kétdimenziós szürkeskálájú leképezésű) ultrahangkészülékeket 1951-ben építették. Első ízben a kardiológiában végeztek M-módú (motion scan) ultrahangvizsgálatot 1954-ben, és alkalmaztak Doppler ultrahangot 1955-ben. Az első háromdimenziós ultrahangszkennert 1989-ben dobták piacra. A további történeti részleteket és az ultrahang-diagnosztikai készülékek fejlődését illetően utalunk a már említett magyar könyvre (5).

A szemészeti ultrahangvizsgálat nemzetközi kezdetei és fejlődése

Az első szemészeti ultrahangvizsgálatokat G. Henry Mundt és William F. Hughes végezték A-scan ipari hibafelismerő ultrahangdetektorral (Reflectoscope, Sperry Products, Inc.), Chicagóban (1. ábra).

Közleményük 1956-ban jelent meg (14), amelyben leírják és fényképeken bemutatják az egészséges emberi szem A-scan képét, valamint olyan kóros szemekét, amelyekben tumor (melanoma malignum, retinoblastoma), serosus retinaleválás vagy retrolentaris fibroplasia volt. Ezután az alapvető közleményük után sajnálatos módon munkájukat nem folytatták.
Egy évvel később Arvo Oksala és Antti Lehtinen kezdték közölni nagy számban cikkeiket szemészeti echográfiai tapasztalataikról, eleinte Jyväskylä majd Turku városából, Finnországból (15). Első szemészeti ultrahangvizsgálataikat ők is A-módú fémhiba-detektor (Impuls-Schallgeräts, Gesellschaft für Elektrophysik) alkalmazásával végezték (16).
További neves korai A-scan echográfusok voltak: Werner Buschmann (17), Hans Georg Trier (17), és Hermann Gernet (Németországban), Jaques Poujol (Franciaországban), Jules Francois és Frank Joseph Goes (Belgiumban), Jan Vanysek (Csehszlovákiában), Peter Till (Ausztriában), F. E. Fridman (a Szovjetunióban).
Az A-scan echográfia fejlődésének fontos állomása volt 1963-tól kezdődően Karl C. Ossoinig munkássága (Bécsben, majd 1971-től Iowa City-ben), aki standardizálta a technikát, mind az S-görbe alakú erősítési karakterisztika bevezetésével, mind a vizsgálófej mozgatása során észlelhető echo-amplitúdók, mintázatok, gyengítés és kinetikus jellemzők szisztematikus elemzésével (2. ábra) (18).

Az általa fejlesztett Kretztechnik 7200 MA készüléket 1970-ben hozták forgalomba, és sokáig az egyetlen standardizált A-scan készülék volt. Ma már a standardizált echográfia magában foglalja az A-scan, B-scan és Doppler-vizsgálati technikákat is, amelyeket angol és német nyelven 3-4 napos kurzusokon tanítanak még ma is (lásd: https://www.echography.com/history.htm).
B-scan ultrahangvizsgálatokat elsőként Gilbert Baum és Ivan Greenwood végeztek New Yorkban, 15 MHz-es vizsgáló fejjel (3–5. ábra), és 1958-tól közlemények sorában írták le a szembetegségek és szemészeti daganatok echográfia jeleit (20, 21).

A B-scan technikát elsők között alkalmazták és széleskörű vizsgálatokat, fejlesztést és oktatást végeztek: Edward Ward Purnell és munkatársai (Cleveland), D. Jackson Coleman és munkatársai (New York) (6. ábra) (23), valamint Rudolf Guthoff és munkatársai (Hamburg, majd később Rostock) (24, 25), Sandra Frazier Byrne (Miami) (26), Ronald L. Green (Los Angeles) (26), és Ad M. Verbeek (Nijmegen) (27).

A fenti személyek tevékenységében az oftalmoechográfia területei részben, vagy teljes mértékben integrálódtak, ahogyan H. John Shammas (Los Angeles, Lynwood) (28, 29) vagy Hans C. Fledelius (Koppenhága) (30) munkája mindezt tökéletesen példázza.
Echobiometriai vizsgálatsorozatot elsőként Y. Yamamoto (Tokió) végzett, a szemtengelyhossz mérésével kapcsolatos tapasztalatait 1960-ban publikálta. A bulbushossz pontos mérése a későbbiekben a műlencsebeültetés elterjedésével vált hangsúlyossá és a műlencsetervezés pedig igen részletesen vizsgált kérdéssé (28, 29).
Az M-módú ultrahangvizsgálatot D. Jackson Coleman alkalmazta először a szemészetben 1969-ben (31).
A kezdeti B-scan készülékek nagyméretűek, immobilisak voltak. A vizsgált beteg szemét, így a fejét is, vízfürdőbe kellett helyezni, emiatt súlyos esetek vizsgálatára kevéssé voltak alkalmasak (4–5. ábra) (5, 22, 32).
A következő nagy előrelépést a Nathaniel R. Bronson (New York) által kifejlesztett egyszerű és hordozható B-scan szemészeti ultrahangkészülék jelentette (7. ábra) (33).

nnek révén a szemészeti B-scan ultrahang-diagnosztika kitört a speciálisan felszerelt ultrahangkutató-laboratóriumokból, és megkezdődött széleskörű elterjedése, mert lehetővé tette a szemészeti vizsgálóban vagy akár a betegágyban való szemészeti ultrahangvizsgálatot, egyszerűen, gyorsan, és a betegre nézve sokkal kevésbé megterhelően.
A színkódolt Doppler-ultrahangvizsgálat (CDI) első szemészeti alkalmazása a radiológus Scott J. Erickson és munkatársai (Milwaukee, USA) nevéhez fűződik 1989-ben (34). A módszer alkalmazásával láthatóvá lehetett tenni az orbita és a szemgolyó ereit, daganatok, proliferációs membránok vérkeringését, és az orbita ereiben a vérkeringés sebességének mérése is lehetővé vált.
A szemészeti ultrahangvizsgálat speciális technikai követelményei abból fakadnak, hogy a szem vizsgálata során igen kisméretű struktúrákat kell vizsgálni, ami nagy felbontást, illetve magasabb ultrahangfrekvenciák alkalmazását igényli. Így a szemészetben már a kezdetektől, az 1960-as években, 10 MHz-es, majd az 1990-es években egyre magasabb (15-20 MHz, illetve még magasabb) ultrahang frekvenciákat használtak (16, 35). A szem vizsgálata során a nagyobb ultrahangfrekvenciák alkalmazása azért lehetséges, mert a szem képletei felszínesen helyezkednek el, és a csarnokvíz valamint az üvegtest alig nyeli el az ultrahangenergiát.

Ultrahang-biomikroszkópia (UBM)

Az ultrahangos képalkotás az 1970-es években már lehetőséget adott a szemgolyó hátsó szegmentumának és az orbita elülső kétharmadának vizsgálatára, de az elülső szegmentum vizsgálatát csak nagyon korlátozottan tette lehetővé. Vízelőtétes vizsgálattal, vagy erős oldalra nézéskor a bulbuson át, képbe lehetett ugyan hozni a corneát, az irist, a szemlencsét és a sugártestet, de a 10 MHz-es frekvencia által biztosított felbontás és a fejek hátsó szegmentumra optimalizált fókusztávolsága miatt az így nyert képek nem voltak elég informatívak. Az 1970-es években jelentős fejlődésen átesett akusztikus mikroszkópia önmagában nem volt ugyan alkalmas élő szövetek vizsgálatára, de az ezen fejlődés által létrehozott technológiai tudás már lehetővé tette, hogy F. Stuart Foster biofizikus és Charles Joseph Pavlin szemész (Toronto, Kanada) az 1980-as évek második felétől kifejlesszék az élő szem vizsgálatára is alkalmas ultrahang-biomikroszkópiát. Az általuk kezdetben alkalmazott 100 MHz-es frekvencia és rövid fókusztávolság már alkalmas volt arra, hogy az elülső szegmentum struktúráit kellő részletességgel ábrázolja (36). Ezzel a technológiával 20 mikrométeres felbontást értek el, és a szemgolyó elülső szegmentumának 4 milliméter mélységű vizsgálatára volt alkalmas (36, 37). A vizsgálható mélység növelésének érdekében, az 1993-ban forgalomba került készülék (Zeiss-Humprey model 840) vizsgálófeje 50, 62, illetve 80 MHz-en működött, ami valamivel kisebb felbontást (35 mikrométer) biztosított, de az ezáltal elérhető 7-8 mm-es maximális vizsgálati mélység a klinikai alkalmazás szempontjából előnyösnek bizonyult. Az 1995-ben megjelent könyvükben Pavlin és munkatársai a vizsgáló módszer alapjainak ismertetésén túl már részletesen ismertették az elülső szegmentum tumorainak, a glaukómás morfológiai eltéréseknek, a sérüléseknek és a cornea betegségeinek az UBM-s jellemzőit (37).

A nemzetközi ultrahang-diagnosztikai társaságok megalapítása

Ebben a történetben az az igazán érdekes, hogy echográfus szemészek nevéhez fűződik nemcsak a szemészeti ultrahang-világtársaság (SIDUO) megalakítása, hanem nagymértékben hozzájárultak az egyetemes, európai és világ ultrahangtársaságok megalakulásához is (38).
Societas Internationalis pro Diag­nostica Ultrasonica in Ophthal­mologia (SIDUO). A Kelet- és Nyu­gat-Európa közötti politikai ellentétek és a határok átjárhatatlansága miatt, a keleti szemész echográfus kollégák szervezték meg az első nagy és valóban nemzetközi szemészeti ultrahangkongresszust Kelet-Berlinben 1964-ben (június 3–5., 8. ábra) (39, 40, 41).

A szimpóziumot a Humboldt Egyetem Szemészeti Klinikáján tartották; fő szervezője Werner Buschman és elnöke Karl Velhagen volt. Az elnökségben helyet kapott Greguss Pál és Réti Pál, valamint magyar részről előadást tartott Bertényi Anna is. A SIDUO-kongresszusok anyagát könyvformátumban (Proceedings of SIDUO) a kezdetektől folyamatosan kiadják, amelyek az elhangzott előadások cikkben megírt változataiból állnak, és amelyek így értékes tudásanyagot és érdekes szakmatörténeti lenyomatot is tartalmaznak a nemzetközi szemészeti ultrahang-diagnosztika és biometria fejlődéséről.
A második SIDUO Nemzetközi Szimpóziumot Csehszlovákiában Brno-ban, a Purkinje Egyetemen rendezték Jan Vanysek szervezésében 1966-ban, ahol arról is döntöttek, hogy a jövőben minden szakma echográfusai számára nyitott lesz a SIDUO Kongresszus.
A III. SIDUO Kongresszust 1969-ben Bécsben, a Hofburg Palotában rendezték a szemész Karl C. Ossoinig szervezésében, és egyúttal ez volt az orvostudományi ultrahang-diagnosztika első világkongresszusa is: „Ultrasound 1969: 1st World Congress on Ultrasonic Diagnostics in Medicine Vienna, June 2 including meetings of SIDUO III and AIUM” (AIUM: American Institute of Ultrasound in Medicine) (39, 40, 41). A 12 fős nemzetközi szervezőbizottságban helyet kapott Bertényi Anna, többek között Hermann Gernet, Arvo Oksala, Jaques Poujol, és Jan Vanysek társaságában (39).
A SIDUO 20. konferenciáját 2004-ben Budapesten tartották Németh János elnökletével, ami azt is jelezte, hogy a magyar echográfusok elismertsége a világban a kezdetektől jelentős (9. ábra) (42). A SIDUO vezetőségében az elmúlt 25 évben három magyar echográfus vesz részt: Kolozsvári Lajos, Hidasi Vanda és Németh János.

Az európai ultrahangtársaságot, European Federation of Societies for Ultrasound in Medicine and Biology (EFSUMB), 1972. február 11-én alapították meg. Az alapító tagok között van Bertényi Anna, akit pénztárosnak is megválasztottak (38). Figyelemre méltó, hogy a Társaság háromévente tartja kongresszusait EUROSON néven, és a 9. Kongresszust Budapesten tartották 1996-ban (5).
Rotterdamban 1973-ban rendezték meg a 2. Diagnosztikus Ultrahang Világkongresszust (Second World Congress on Diagnostic Ultrasound), és itt alakult meg formálisan az Ultrahang Világtársaság: World Federation for Ultrasound in Medicine and Biology (WFUMB), amelynek 5 nagy társaság volt a tagja: az American Institute of Ultrasound in Medicine (AIUM), a Japan Society of Ultrasonics in Medicine (JSUM), az European Federation of Societies for Ultrasound in Medicine and Biology (EFSUMB), a SIDUO, és az Australasian Society for Ultrasound in Medicine (ASUM). Az első Közgyűlésen a szemész Gilbert Baum doktort választották meg az Ultrahang Világtársaság első elnökének (40).

Hazai ultrahang-társaságok megalakulása

Hazánkban 1972. január 10-én alakult meg az Orvosi-Biológiai Ultrahang Szekció (OBUSZ) a Magyar Biofizikai Társaság (MBFT) keretében, amelynek első titkára Bertényi Anna szemész lett, aki ebben a tisztségében egészen 1988-ig dolgozott. Az OBUSZ lépett be hazánk képviseletében a később megalakuló európai (EFSUMB, 1972) és a világ (WFUMB, 1973) ultrahangtársaságaiba, amelyeknek alapító tagja lett. A Magyar Ultrahang Társaság (MUT) 1994-ben alakult meg, amelynek vezetőségében a szemészeti ultrahangot Németh János képviselte. Az OBUSZ és a MUT együttműködésében Budapesten rendezték meg 1996-ban a 9. EUROSON Kongresszust. A MBFT OBUSZ taglétszáma és jelentősége ezt követően fokozatosan csökkent, mert a nemzetközi képviseletet a MUT vette át, és a különböző MOTESZ szakmai társaságok keretén belül pedig önálló ultrahangszekciók alakultak.
Szemészeti ultrahang-diagnosztika története hazánkban
A diagnosztikus szemészeti ultrahangvizsgálat kezdetei hazánkban az 1960-as évekre nyúlnak vissza. A szemészeti ultrahangkészülékek elterjedése hazánkban lassú volt (1. táblázat).

Bertényi Anna közlése alapján 1964-től több mint 10 éven át csak két A-scan készülék volt az országban (Budapesten a Mária utcai Szemészeti klinikán), és 1986-ban már több intézményben összesen négy A-scan („bár ezek közük kettő elavult”) és két B-scan készülék (43). Viszont az 1998-ban elvégzett saját felmérésünk szerint a szemészeti készülékek száma lényegesen növekedett; akkoriban már mind a 6 egyetemi szemklinikán, és majdnem minden kórházi szemészeti osztályon (48 helyen az összesen 56-ból) volt szemészeti diagnosztikus ultrahangkészülék (44). A 2000-es években a szemészeti ultrahangkészülékek száma tovább nőtt, és a készülékek megjelentek a szemészeti magánrendeléseken is.
Budapesten a Mária utcai Szemészeti Klinikán az A-scan diagnosztikus ultrahangvizsgálat Bertényi Anna vezetésével kezdődött meg 1964-ben (10. ábra), amikor Nónay Tibor professzor támogatásával ultrahanglaboratóriumot állítottak fel, amely több mint 10 éven át egyedül látta el az ország valamennyi szemészeti ultrahangvizsgálatra szoruló betegét (43).

Először egy osztrák impulzus-echográfot alkalmaztak, amelyet Greguss Pál közvetítésével helyeztek el a Klinikán kipróbálásra, majd egy már speciálisan szemészeti célra átalakított A-scan készülékkel folytatták, amely szintén kipróbálásra érkezett. A Mária utcai ultrahanglaboratórium fennállásának első 20 évében összesen 2210 beteget vizsgáltak. Vizsgálataik 85%-ában az indikáció intraoculáris daganat volt, és a szövettanilag igazolt eseteik 94,3%-ában az ultrahangdiagnózis helyes volt (43). Bertényi munkatársai és utódai között említendő Sármány Judit, és Fodor Magdolna, aki később az Ultrahang Labor vezetője volt 1989 és 2002 között, valamint Sényi Katalin, Őri Zsolt, Győry József és Récsán Zsuzsa.
A Mária utcai Szemészeti Klinika ultrahanglaboratóriumában készítették 1965-ben a világ legelső ultrahangos hologramját a fizikus Greguss Pál irányításával, egy ép és egy daganatot tartalmazó szemről (43, 45).
A budapesti 1. számú Szemészeti Klinika munkatársa, Jobbágyi Péter 1968–69-ben írt angol és magyar nyelvű közleményeket az ultrahang szemészeti alkalmazásairól (46, 47, 48).
Debrecenben a Szemklinikán, Alberth Béla professzor támogatásával jelentős B-scan szemészeti echo­gráfiai iskola nőtt fel Kolozsvári Lajos vezetésével az 1970-es évek végétől, akinek legfőbb kutatási és betegellátási területe az üvegtest B-scan echográfiája volt (49, 50). Kolozsvári már 1977-től tanulta az ultrahangvizsgálatot először Bertényi Annától, majd külföldi továbbképző tanfolyamokon, illetve hosszabb tanulmányútjai során, Bonnban, Bécsben, illetve Bécsben és Nijmegenben. Kolozsvári Lajos kezdetben A-scan készülékkel dolgozott: 1977-től Echoview IV. (Picker), majd Kretztechnik 7100 MA készülékkel (49, 51). Az utóbbi Bertényi Anna nagyvonalú támogatása révén, kölcsön gép volt. A Debreceni Szemklinika 1985-ben, az országban elsőként szerzett be B-képes ultrahangkészüléket. Kezdetben Ocus­can DBR 400, majd 1987-től Cooper Vision Digital B IV. készüléket használtak (52). Hazánkban elsőként 1993-tól rendelkeztek Paxial 6.1 ultrahangos pachyméterrel, amivel Kolozsvári Lajos és Módis László, majd Sohajda Zoltán dolgozott (53). A debreceni szemészeti ultrahang-munkacsoport legaktívabb tagjai: Hidasi Vanda, Damjanovich Judit, Lampé Zsolt voltak. Kolozsvári Lajos és Hidasi Vanda bekerült a Szemészeti Ultrahang Világtársaság (SIDUO) vezetőségébe. Külön említendő a Debreceni Szemklinikáról Balázs Erzsébet tevékenysége, akinek nevéhez fűződik a transcranialis Doppler és duplex szemészeti ultrahangvizsgálatok hazai bevezetése az 1980-as évek végétől (54, 55).
Budapesten a Tömő utcai Szemészeti Klinikán 1982-től kezdték a klinikumban használni a Kretztechnik 7200 MA A-scan készüléket Sényi Katalin és Major László, akik diagnosztikus és biometriai vizsgálatokat végeztek. Sényi Katalin már 1981-től végzett diagnosztikus B-scan ultrahangvizsgálatokat nőgyógyászokkal és gyermekorvosokkal kooperációban.
Szegeden a Szemészeti Klinikán, Süveges Ildikó professzor asszony kezdeményező támogatásával 1987-től Németh János vezetésével működött szemészeti ultrahang-diagnosztikai labor, amelynek aktív munkatársai Szabó Ágnes, Végh Mihály, Pelle Zsuzsanna, Horóczi Zoltán, Nagy Zoltán Zsolt, Gyenes Ágota, Magyari Márta voltak. Németh János tanítómesterei Kolozsvári Lajos és Rudolf Guthoff (Hamburg majd Rostock) voltak, akik a B-scan módszer alapjainak elsajátítását és későbbi kutatásait nagyban segítették. Még a kezdeti időszakban, 1987-ben, Németh és munkatársai A-scan méréseket is végeztek a Békéscsabai Kórház Szemészeti Osztályán, az ott lévő Kretztechnik 7200 MA készülékkel, Mészáros Piroska és Turák Mária közreműködésével (56). 1987-ben Németh János bekerült a SIDUO és a Magyar Ultrahang Társaság vezetőségébe. Németh János aktívan együttműködött szegedi radiológus és kardiológus kollégákkal is, akikkel a szemészeti color Doppler-ultrahangvizsgálatot bevezette a hazai gyakorlatba 1988-ban: Morvay Zita, Nagy Endre radiológusok, illetve Forster Tamás kardiológus kooperációjával (57, 58, 59).
Szombathelyen a Markusovszky Kórház Radiológiai Osztályán, Barta Miklós radiológus végzett jelentős szemészeti ultrahangvizsgálati munkát és kutatásokat 1990-től, akinek szemész munkatársai Rácz Péter főorvos, Kósa Éva, Miletits Erzsébet, Ferentzi Judit, és Munkácsi Györgyi kollégák voltak.
Kolozsvári Lajos professzor 1993-tól Szegeden, a Szemészeti Klinikán folytatta pályáját, ahol az ultrahang-diagnosztikai munkatársai Hidasi Vanda, Szabó Ágnes, Horóczi Zoltán, Gyetvai Tamás, Skribek Ákos. A hazai szemészek közül elsőként Horóczi Zoltán dolgozott ultrahang-biomikroszkóppal először Rostockban, ahol Rudolf Guthoff munkacsoportjától megtanulta alkalmazását, majd 1995-től Szegeden. Hazánkban először a Szegedi Szemészeti Klinikán, 1998-tól volt folyamatosan ultrahang-biomikroszkóp, Ko­lozsvári Lajos, Gyetvai Tamás és Hári-Kovács András szerzett legtöbb gyakorlatot ebben a speciális vizsgáló módszerben. Később, a 2010-es években, Skribek Ákos végzett ultrahang-biomikroszkópos corneakutatásokat Szegeden. Kolozsvári Lajos kezdeményezésére és elnökletével alakult meg a Magyar Szemészeti Echográfiai Társaság 1993-ban.
Németh János 1992-ben Budapestre a Semmelweis Egyetem 1. számú Szemészeti Klinikájára került, ahol az Ultrahang-diagnosztikai Laboratóriumot 2004-ig vezette. Ebben az időszakban vezették be az ultrahang-biomikroszkópiát, Csákány Béla és Pregun Tamás közreműködésével, akik 1995–1996-ban mintegy 200 beteget vizsgáltak meg (11. ábra) (60).

Külön említendő Nagy Zoltán Zsolt, akivel ultrahangos pachymetriát alkalmaztak 1994-től (61). Seres Andrással az ultrahangos jelfeldolgozás lehetőségeit vizsgálták 1993-ban (62). Folytatták a szemészeti color Doppler-keringésvizsgálatokat is. Ebben, a klinikai munkában és a kutatásokban, szorosan együttműködtek Harkányi Zoltán és Kovács Rita radiológus kollégákkal. Ővelük készültek az első szemészeti keringésvizsgálatok a color velocity imaging módszerével (12. ábra) (63, 64).

A szemészeti résztvevők Sényi Katalin, Knézy Krisztina, Tapasztó Beáta, Marsovszky István voltak. A műlencsetervezés pontosságának vizsgálatában Hatos Emília és Füst Ágnes vettek részt (65). Németh utóda az ultrahang-diagnosztikai laborban Csákány Béla lett, aki jelenleg is annak vezetője.

Ultrahangos műlencsetervezés hazánkban

Hazánkban az ultrahang alkalmazása a műlencsetervezésben a hazai műlencse-beültetés történetének a szerves része, két megszorítással. Egyrészt a kezdeti időkben, amikor még nem volt hazánkban alkalmas ultrahangkészülék, a bulbushosszt a katarakta előtti fénytörési hiba (primer refrakció) alapján becsülték meg (66, 67); másrészt az utóbbi két és fél évtizedben az ultrahang helyét nagyrészben az optikai koherencián alapuló módszerek vették át a bulbushossz mérésében (68, 69). Az ultrahanggal mért bulbushossz ismeretében kezdetben manuálisan számolták ki a beültetendő műlencse szükséges törőerejét (13. ábra).

A biometriai adatokon (bulbus­hossz és keratometria) alapuló műlencsetervezés hazai elterjesztésében komoly szerepet vállalt Vörösmarthy Dániel (67). Az általa vezetett Rókus Kórház Szemészeti Osztálya már 1985-ben rendelkezett A- és B-scan vizsgálatra alkalmas készülékkel (Storz Renaissance), és Szathmári Imre, Czibere Katalin és kollégáik külső intézményeknek is segítettek műlencsetervezéses kérdések megválaszolásában. A Tömő utcában 1989 végétől számítógép segítségével számolták a tervezést, ahol Pap György mérnök IBM-AT számítógépre írt programot (C++-ban és Basic nyelven), amellyel SRK-képlettel lehetett kalkulálni és a lencsetervezés eredményét kinyomtatni. Később aztán már az újabb ultrahang készülékekben rendelkezésre állt a műlencse kalkulációhoz általában többféle beépített lehetőség (mint pld: SRK II, SRK/T, Holladay, Hoffer Q stb. képletek).
Hazai szemészeti ultrahang-továbbképző kurzusok, kongresszusok
Bertényi Anna, Kolozsvári Lajos, Németh János majd később Csákány Béla számos egyéni és kiscsoportos szemészeti ultrahang-továbbképzést vezetett.
Szegeden 1989-ben és Budapesten 1993-ban tartottak többnapos nemzetközi echooftalmográfiai kurzust Németh János vezetésével. Szintén ő szervezte meg 1990-ben az International Meeting on Echoophthalmography kongresszust Szegeden (70), és 1999-ben az Imaging in Ophthalmology, 4^th International Conference on Echoophthalmography konferenciát Budapesten. Ez utóbbin 11 országból 214-en vettek részt, és 36 előadó tartott prezentációt, köztük olyan neves személyek, mint Charles Pavlin (Toronto), Rudolf Guthoff (Rostock), Wolfganf E. Lieb (Würzburg), Georg Michelson (Erlangen), Pawel Lewandowski (Varsó), Alvydas Paunknis (Kaunas), és a hazaik közül pedig: Kolozsvári Lajos (Szeged), Trón Lajos (Debrecen), Papp Előd (Kaposvár), Harkányi Zoltán (Budapest), Pámer Zsuzsa (Pécs), Barta Miklós (Szombathely) (14. ábra).

Az előadásokat felvették és 2000-ben CD-n kiadták (71). A kongresszus különös érdekessége volt, hogy a részvétel ingyenes volt, és a kongresszus három napjának minden szervezési feladatát (regisztráció, tudományos és szociális programok) három szemész kolléga intézte, a budapesti 1. számú Szemészeti Klinika munkatársainak bevonásával. Ezután a Tömő utcai Szemészeti Klinikán kétévente megrendezésre került olyan tanfolyam, ahol a diagnosztikus és biometriai alkalmazások mellett a fizikai alapokat is elsajátíthatták a szakorvosok és rezidensek.
Kolozsvári Lajos és Németh János a Rudolf Guthoff által szervezett továbbképzések munkatársai voltak Hamburgban, majd Rostockban (1989-től).
Hazai szemészeti ultrahangtémájú tudományos értekezések
Bertényi Anna (Budapest) 1980-ban védte meg kandidátusi értekezését, amelynek címe: Intraocularis daganatok ultrahang-diagnosztikája. Ebben bemutatja a szemészeti A-scan echográfiával szerzett hazai tapasztalatait (72). Az értekezésben 19 saját, első szerzős cikkét sorolta fel, amelyek közül 9 angol, 4 német, 1 olasz, és 5 magyar nyelven jelent meg. Emellett még további 2 angol cikket említ Greguss Pállal, és 1-et Nónay Tibor professzorral, valamint 1 német közleményt Sármány Judittal.
Kolozsvári Lajos (Debrecen) 1987-ben védte meg kandidátusi értekezését, amelynek címe: „Az üvegtesti tér echográfiája”. Értekezésében elsősorban a B-scan echográfiai első hazai tapasztalatait mutatja be (73). Értekezésében 15 saját első szerzős közeleményét említi, amelyek közül 3 angol, 3 német, és 9 magyar nyelven jelent meg. Továbbá szerepel még 1 német cikke Alberth Béla professzorral, 1 magyar cikke Hatvani István professzorral, és 2 cikke Süveges Ildikó professzor asszonnyal.
Balázs Erzsébet (Debrecen) 1993-ban védte meg „Az orbitális keringés haemodynamikája és összefüggése az intracranialis vérkeringéssel” című kandidátusi értekezését (74).
Barta Miklós (Szombathely) 1994-ben védte meg a „Radiológiai képalkotó módszerek a szem és szemüreg kóros folyamataiban” című kandidátusi értekezését (75).
Németh János (Budapest) 2003-ban védte meg „A szem és az orbita vérkeringése normális és kóros viszonyok között” című MTA Doktora értekezését (76).
Barcsay György (Budapest) 2004-ben védte meg „A szemgolyó ultrahangos és optikai morfometriája, a paraméterek szórásának hatása a mérések pontosságára” című PhD-értekezését (77).
Skribek Ákos (Szeged) 2013-ban védte meg az „Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation” című PhD téziseit (78).

Hazai szemészeti ultrahangkönyvek

A már említett 2 hazai angol nyelvű könyv (42, 71) mellett három magyar nyelvű könyv foglalkozott a szemészeti echográfiával nagyobb terjedelemben, Fodor Ferenc, Németh János, Harkányi Zoltán és Csákány Béla tollából (79–81) (15. ábra). Ezen kívül még meg lehet említeni a Tömő utcai füzetek sorában megjelent Echoophthalmographiai alapismeretek kiadványt, amely 1993-ban jelent meg (82).

Nyilatkozat

A szerzők kijelentik, hogy eredeti közleményük megírásával kapcsolatban nem áll fenn velük szemben pénzügyi vagy egyéb lényeges összeütközés, összeférhetetlenségi ok, amely befolyásolhatja a közleményben bemutatott eredményeket, az abból levont következtetéseket vagy azok értelmezését.

Köszönetnyilvánítás

A szerzők ezúton mondanak köszönetet mindazoknak, akik segítettek a történeti adatok felderítésében illetve pontosításában: Bausz Mária, Czibere Katalin, Cseke István, Eudardo Moragrega-Adame, Fodor Magdolna, Gerhard Hasenfratz, Hidasi Vanda, Koncz Kornél, Kovács Bálint, Kovács Illés, Major László, Mario De La Torre, Mester Viktória, Németh Gábor, Őri Zsolt, Pap György, Radó Gábor, Récsán Zsuzsa, Seres András, Süket Ágnes, Süveges Ildikó, Szalczer Lajos, Szathmári Imre, Sziklai Pál,Tornai Ildikó, Vass Péter, Vámosi Péter.