„Teremtő isten! szemeimre
A vakságot tán csak nem küldöd?
Mi lesz belőlem, hogyha többé
Nem láthatok lyányt s pipafüstöt!”
Szemfájásomkor (1844)

1823. január 1-jén, kétszáz éve született Petőfi Sándor, a magyar költészet halhatatlan alakja, az 1848–49-es szabadságharc kiemelkedő irodalmi képviselője, akinek neve egybeforrt március 15-ével (1. ábra). Kézenfekvő tehát, hogy ezen kerek évforduló alkalmával jelen közlemény szerzői ismertessék a rendkívül ritka solaris retinopathia egy esetét, amelynek különlegességét adja, hogy egyedülálló módon a magyar líra örökségét képezi.

Bár születési helyének leggyakrabban Kiskőröst jelölik meg, de felmerül Szabadszállás, Kiskunfélegyháza, Kunszentmiklós és Dunavecse is (13). Születésének pontos idejét kevesebb vita övezi, annak bicentenáriumát ünnepeljük. Sokáig színésznek készült, majd a líra felé fordult autodidakta módon, majd többek között Vörösmarty Mihály iránymutatásával az első magyar költők közé tartozott, aki munkáját professzionálisan művelve megélt abból. Bár orvosi leletek nem képezik a Petőfi-örökség részét, korai halála ellenére rendkívül termékeny költő volt, majd ezer verset írt, költészete nyitott könyv életéről.
A bevezetőben idézett „Szemfájásomkor” című, 1844-ben írt versében azt a fájdalmas emlékét örökíti meg, ami a két évvel korábbi napfogyatkozáshoz köthető. Az akkor tizenkilenc éves vakmerő, ifjú Petőfi szabad szemmel próbálta végignézni az 1842-es teljes napfogyatkozást (6).
A teljes napfogyatkozás rendkívül ritka jelenség, nem minden generációnak adatik meg, hogy megfigyelhesse. 1842 óta egy alkalommal volt látható Magyarország területéről, 1999. augusztus 11-én. A következő napfogyatkozás 2024. április 8-án Észak-Amerika bizonyos pontjairól lesz látható, Magyarországon 2081. szeptember 3-án (15).
Napfogyatkozás akkor következik be, amikor a Hold a Nap és a megfigyelő közé kerül. Az esemény során a Napról Holdra vetülő fény egy kúp alakú árnyékzónát képez a „Hold mögött”, amelyet umbrának neveznek. A föld azon területein, amelyek az umbra csúcsa és a Hold között helyezkednek el teljes napfogyatkozás figyelhető meg (12). Napfogyatkozás során a Napból származó káros fénysugarak mennyisége nem nő meg, de normál esetben nem is figyeljük azt hosszasan.
A fényerősséget (candela) mérhetjük adott területre vetítve. Ennek SI mértékegysége a nit (candela/m²). A napsütés ereje a Földön megközelítőleg 1,6×109 nit. Összehasonlításként a számítógépek monitora nagyjából 103 nit erősségű (16). Ez a rendkívül erős fény hosszasan a retinára vetülve súlyos fotokémiai és termikus károsodást okozhat, ezért a napfogyatkozás hosszas, biztonságos megfigyeléséhez a védőszemüveg viselése kötelező. A védőszemüvegek szűrőerejét azok optikai denzitása (OD) adja meg (14, 17). A javaslat szerint legalább OD 5 feletti védőszemüveg használata szükséges a napfogyatkozás biztonságos megfigyeléséhez (20). Hogy szemészeti kontextusba helyezzük: vitrectomia során az endolézer energiáját OD 4 besorolású védőszemüveggel, vagy a mikroszkópba szerelt szűrővel semlegesítjük (5).
1842. július 8-án teljes napfogyatkozás volt látható Magyarországon. Petőfi ekkoriban a patinás Pápai Református Kollégiumban tanult, ahol sok időt töltött Jókai Mórral és unokatestvérével, a legismertebb Petőfi-portré festőjével Orlay Petrich Somával. Együtt voltak aznap is Pápán, ahol a feljegyzések szerint 17 óra 47 perc és 19 óra 48 perc között volt látható a napfogyatkozás, amelyről Orlay így emlékezett:
„Konok természetének Petőfi nem egyszer megadta az árát. Így az 1842-ik nyarán, majdnem megvakulással lakolt érte. Ez évben teljes napfogyatkozás volt látható Magyarországon, s e tünemény kedvéért a város szélére mentünk, hogy azt teljes pompájában láthassuk. Amint a nap fényes tányérja fogyni kezdett, Petőfi föltette magában, hogy annak teljes elfogyásáig bele fog nézni, s csakugyan, intésem dacára sem vette le arról tekintetét. De amint az első sugár igen éles hatással kilövellt, Petőfi szemeire csapta tenyerét, s egészen hazáig karon kellett őt vezetnem, s csak napok múlva szűnt káprázata, de bal szemének ez annyira ártott, hogy avval soha sem látott többé tisztán” (8).
Csapody István majd egy évszázad múltán 1932-ben, már a szemorvos szemszögéből szemlézte, Petőfi verseit, és szintén az akkor már ismert és leírt solaris retinopathiának tulajdonította látásromlását (4). A költő több 1842 után írt versét olvasva nem nehéz átéreznünk keserű tapasztalatát a napfogyatkozással. A négy évvel az eset után keletkezett „Nem sírok én” című versben így ír:

„És nézzetek szemembe, mely kiégett”
majd így szól a „Szomorú éj” című költemény 1847-ből:
„Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
A napvilágtól szemed fénye vész.”

Az életrajzi adatok és költemények szerint Petőfi mindkét szemének látóélessége hirtelen megromlott és a bal szeme később is gyengébb maradt, de mi is okozhatta tüneteit?
A retinopathia solaris, vagy „eclipse” tehát „napfogyatkozás” retinopathia az ideghártya szöveteinek sérülése. Gyakran a napfogyatkozás szabad szemmel való szemlélése, hosszas napozás után alakul ki, de hasonló fotokémikus károsodást okozhat napjainkban a hegesztés, kézi lézer-pointerek, de akár iatrogén úton az endoillumináció is. A kórkép veszélyei és patomechanizmusa immáron ismertek (9, 7).
Az ultraviola sugarak nagy részét a szaruhártya elnyeli, az infravörös sugarak egy része pedig a lencsében nyelődik el. Előbbi keratitis photoelectricát okozhat, az utóbbi pedig a katarakta kialakulását eredményezheti (18). A fovea károsodása kétféleképpen, két külön mechanizmus együttes hatása által jön létre. A napfény jelentős infravörös fényhez közeli frakciót tartalmaz (700-1500 nm), amely termális sérülést okozhat hőfejlődés által. Mivel ezen spektrum nagy részét nem látjuk, és az ideghártyán nincsenek nociceptív receptorok a fájdalom közvetítésére, ezért a sérülés észrevétlenül történhet. Legalább ilyen jelentős a másik mechanizmus, amelyet az elektromágneses spektrum látható tartománya okoz (400–760 nm). Ez a típusú fényenergia fotokémiai toxicitást okoz reaktív oxigén és szabad gyökök gyors felhalmozódása révén. Ez különösen a retina pigmentepitheliumában, érhártyában és a fotoreceptor-sejtekben (a pálcikákban lévő rhodopszin például a 498 nanométeres hullámhosszú sugárzásra a legérzékenyebb) a legjelentősebb, ugyanis ezen rétegek rengeteg fotoaktív, oxidációra alkalmas anyagot tartalmaznak, úgy mint hem proteinek, melanoszómák és lipofuszcin (3, 1). A szakmai konszenzus szerint a retina érintettségét ezen termikus és fotokémiai károsodások kombinációja adja.
A fiatal életkor és a feltehetően tiszta szemlencse hajlamosították az akkor tizenkilenc éves Petőfit a kórkép kialakulására. A katarakta kifejezetten protektív jellegű ezen kórképben, hasonlóképpen a nagy fénytörési hibák és az erősen pigmentált iris, amely utóbbi nem kizárható hiszen a költő szemeit így írta le gyermekkori barátja: „szemei aprók, feketék, villogók” (11, 19). A betegség tünetei az expozíció után, órákon belül jelentkeznek, úgy, mint kétoldali csökkent látóélesség, centrális scotoma, kromatopszia, fotofóbia, metamorfopszia és frontotemporális migrénszerű fájdalom. Petőfi tünetei hamar és fájdalmasan jelentkeztek.
Unokatestvére megemlékezése szerint: „elvakulva csapta szemére kezét” és hazáig kellett kísérnie őt.
Napjainkban a diagnózis általában az anamnézis, bio­mikroszkópos vizsgálat és OCT és OCT angiográfiás vizsgálat alapján felállítható, de további információt adnak a látótér, mikroperimetria és fluoreszcein-angiográfia is (10). A sérülés után a szemfenék korai vizsgálatakor sárgás foveolaris elszíneződést láthatunk. A makula OCT-n a külső magvas réteg hiperreflektivitása, és az ellipszoid zóna érintettsége látható. A foveola területén főként az RPE-t, esetenként az összes foveoláris retinaréteget érinti, jellemzően ödéma jelenléte nélkül (2. ábra).

Autofluoreszcenciás vizsgálat során jól körülhatárolt, hipoautofluoreszcens centrumot láthatunk, amelyet egy hiperautofluoreszcens gyűrű vesz körül (2).
Ha Petőfi Sándor a kortársunk lenne, akkor sem tudnánk gyors gyógyulással biztatni, ugyanis e kórkép esetében a legfontosabb a prevenció. A felépülés, amennyiben megtörténik, általában spontán módon, 3-6 hónapot vesz igénybe és OCT-vel jól követhető az ideghártya strukturális helyreállása.
Kérdés, hogy jelen esetben is így volt-e? Bár OCT-vizsgálati eredmények természetesen nem állnak rendelkezésre, az eset után négy évvel írt költemények szolgálnak szemészeti leletként:

„Most is csodálom, hogy szemem világa
El nem veszett e földöntúli fénytől,
Midőn benéztem szeme csillagába.”
Tündérálom (1846)

„Oh e lyányka oly rejtélyes,
Szíve olyan mély folyam,
Hogy szemem, bármilyen éles
Néz beléje hasztalan!”
Nem csoda ha újra élek (1846)

Kétszemes látása tehát feljavult, a korabeli közvetett ránk maradt leírások alapján Petőfi bal szeme viszont élete végéig gyengébb volt. Arra, hogy nem mindkét szemét érte egyenlő mértékben a károsodás, többféle magyarázatot találhatunk, természetesen egyikben sem lehetünk biztosak. Elképzelhető, hogy költőnk egyik (jobb) szemét csukva tartotta a napfogyatkozás közben, így zárt szemhéja védte volna meg. Ennél valószínűbb, hogy a kétszemes együttlátás valamilyen fokú kiegyensúlyozatlansága állhatott fenn, például a jobb szeme nagyobb fokban lehetett hypermetropiás, így a beeső napsugarak csak a bal, pontosan fókuszáló szemen érték a foveolát teljes energiával.
Bár teljes napfogyatkozás nem, részleges napfogyatkozás több alkalommal is megfigyelhető lesz hazánkban a következő években, legközelebb 2025. március 29-én, illetve a következő évtizedben összesen öt alkalommal. A modern környezeti ártalmak mellett ezért érdemes gondolnunk a napfogyatkozásra, mint etiológiai tényezőre az ilyen, jellegzetes tünetekkel jelentkező páciensek esetében, annál is inkább mert az a magyar költészetben egyedülálló módon, gyönyörűen megörökített kórképet okozhatja.