Szily Adolf

Szily Adolf (1. ábra) 1848-ban Budapesten született, orvosegyetemi tanulmányait Bécsben végezte. 1872-ben avatták orvosdoktorrá. Bécsben kezdett el dolgozni, először Stellwag, majd Arlt mellett tanult és szerzett szemész szakorvosi képesítést. 1875-ben visszatért Budapestre, és szemorvosként kezdett dolgozni.

Először a székesfővárosi poliklinika szemészeti szakrendelését vezette, majd 1878-ban fiatal kora ellenére kinevezték a budapesti Zsidókórház szemész főorvosává. Itt dolgozott 1920-ban bekövetkezett haláláig. 1883-ban magántanárrá, 1898-ban címzetes rk. tanárrá habilitálták. Szakterülete a látóideg morfológiai elváltozása volt. 1909-ben a Magyar Orvosi Könyvkiadó Vállalat által megjelentetett 4 kötetes könyvben ő írta „A szemtükri vizsgálat és az ép szemfenék”, valamint „A szem világra hozott rendellenességei és fejlődési hibái” című fejezeteket. Gyakorló szemorvosként és operatőrként is jó híre volt a fővárosban. Érdemeihez tartozik, hogy ő volt az első, aki elvetette a szembetegek ágyban történő operálását és szemműtétekre specializált saját műtőt alakított ki osztályán. 1914-ben az ő tervei szerint építették meg a Zsidókórház új szárnyát, ahol a földszinten a fül-orr-gégészet, az emeleten pedig a szemészet kapott helyet.
Tudományos téren a szem élettana és a szemfenéki elváltozások érdekelték. Számos részletesen kidolgozott szemfenéki rajzát jelentették meg 1901-ben könyv formájában: „Augenspiegel Studien zu einer Monographie des Sehnerveneintrittes”. Későbbiekben fia is követte példáját és művészi rajzokkal örökítette meg a papilla elváltozásait, illetve a sérült szemek patológiás, szövettani elváltozásait. Több mint 50 publikációja jelent meg, elsőként írta le az „astigmia fundi” fogalmát. Halálát követően fia talált befejezett, kiadatlan tudományos kéziratokat. Ezek közül az egyik 1921-ben németül megjelentetett posthumus kéziratot az utókor olyan jelentősnek ítélte, hogy 1998-ban teljes terjedelemben közölték angol nyelvre fordítva (3).
A szemorvosi tevékenységen kívül társadalmi feladatokat is vállalt, élete utolsó évtizedeiben elnöke volt a Vakokat Gyámolító Országos Egyesületnek. Hogy minél jobban beleélhesse magát a vakok problémájába, a Braille-írást is elsajátította. Társadalmi tevékenységéért 1903-ban „szilsárkányi” előnévvel magyar nemesi címet kapott, majd 1910-ben magyar királyi tanácsos is lett (1, 2).

Szily Aurél

Szily Aurél (2. ábra) 1880-ban született Budapesten. Édesapja Szily Adolf, a budapesti Zsidókórház szemész főorvosa. Középiskoláit szülővárosában, egyetemi tanulmányait részben Budapesten, részben Freiburgban végezte. 1905-ben magyar, 1910-ben szerezte német orvosi diplomáját Freiburgban.

Fiatal medikus korában Lenhossék professzor mellett dolgozott és elsősorban a szem fejlődéstanát és anatómiáját tanulmányozta. Az utolsó egyetemi sze­mesztereket már Freiburgban végezte, itt ismerkedett meg későbbi példaképével és édesapja kollégájával a neves Axenfeld professzorral, aki mestere lett. Axenfeld felismerte képességeit és meglátta benne a jövő tehetséges szemorvosát. Freiburgban Wiedersheim professzor mellett anatómiai tanulmányokat is végzett egyetemi éveinek végén. Az egyetemi képzés végeztével visszatért Budapestre, ahol 1905-ben avatták orvosdoktorrá. Ezután visszatért Freiburgba és 1908 és 1924 között Freiburgban dolgozott Axenfeld professzor mellett, tőle tanulta a szemészetet. Az 1906–1908-as évek között tanulmányutakon volt Berlinben, Frankfurtban és Heidelbergben. Berlinben dolgozott Robert Koch mellett is, valamint Ehrlich kezelési protokolljait is tanulmányozta. Freiburgban a betegellátás mellett jelentős irodalmi munkásságot is kifejtett. 1910-ben habilitált szemészetből. Ezután klinikai főorvos lett, továbbá az egyetemi magántanári címet is megkapta. Az 1910-ben megjelent Grósz-Hoór szemészeti kézikönyvben ő írta „A szem fejlődéstana”, valamint „A gerinces állatok szemének fejlődése” című fejezeteket mintegy 150 oldalas terjedelemben. Pályája gyorsan ívelt felfelé, 1913-ban Londonban a XVII. szemészeti kongresszuson „Az anaphylaxia kérdésről a szemészetben” címmel adott elő. Még ebben az évben rendkívüli professzorrá nevezték ki Freiburgban.
1914-ben újabb monográfiát jelentetett meg „Die Anaphylaxie der speziellen patologischen Anatomie und Histopathologie” címmel. 1916-ban a „Lencse” című fejezetet írta egy német nyelvű könyvben (Handbuch der speziellen patologischen Anatomie und Histologie).
Az első világháború idején a francia–német front mögötti hadikórházban dolgozott a hadsereg főszemészeként. Itt nyílt alkalma a há­bo­rú okozta szemsérülések kezelésére, diagnosztikájára és követésére. Ennek eredményeként egy 3 kötetes művet jelentetett meg „Atlas der Kriegsaugenheilkunde” címmel. A kéziratban megjelentette a vizsgált szemsérült betegek fotóját, a radiológiai képet, valamint a szövettani metszeteket egyenként kézzel rajzolta le. A Mária Utcai Szemészeti Klinika felújítása során dr. Nagy Zoltán Zsolt néhány szövettani eredeti rajzot megtalált és ezeket sikerült felújítani és megőrizni. A háborúban végzett gyógyító tevékenységéért több magas katonai elismerésben, kitüntetésben részesítették.
1924-ben publikálta az „Erkrankungen der Lieder, Binde-, Leder- und Hornhaut” című munkáját. Ebben az évben meghívást kapott az észak-németországi Münsterből, hogy vezesse az ottani szemészeti klinikát. Ordináriusi rangban a Münsteri Egyetem Szemklinikájáénak első szemész professzora lett.
Szily professzor tervei alapján építették és rendezték be a klinikát. A klinika alaprajza nagyban hasonlít a Mária utcai Szemklinika alaprajzához, hasonló klinkertéglás patinás épület. 1925 után a münsteri klinikát a német és az európai, valamint a nemzetközi szemészet egyik központjává tette. Számos vezető szemészegyéniség került ki klinikájáról. Nemcsak kitűnő szervező, de kiváló előadó is volt, személyisége tiszteletre- és szeretetre méltó volt. Emlékét máig őrzik a Münsteri Szemészeti Klinikán.
1925-ben a Német Szemorvostársaság (DOG) Graefe-díjjal tüntette ki munkássága elismeréseként, 1927-ben Axenfeld mellett társszerkesztője lett a legismertebb német szemészeti folyóiratnak, a Klinische Monatsblatter für Augenheilkunde-nak, ezután 1930 és 1937 között a folyóirat főszerkesztője volt.
Nemzetközi ismertségének növekedésével 1929-ben meghívták a kölni Szemészeti Klinika élére. Konrad Adenauer, későbbi szövetségi kancellár, az akkori polgármester személyesen nyújtotta át a meghívást. Ugyanakkor a freiburgi egyetemen is megürült a szemészeti tanszék Axenfeld nyugdíjba vonulása miatt. Azonban már Münstert tekintette otthonának, ezért köszönettel hárította el mind a kölni, mind a freiburgi meghívásokat. Korabeli források alapján a münsteri diákok fáklyás felvonulással köszönték meg Szily professzornak a Münsteri Egyetemhez való kötődését.
Műtéti képességeit mi sem jellemezte jobban, mint amit Axenfeld professzor úr mondott: „Ha komplikált kataraktám lenne, azt kívánnám, hogy Szily operáljon.”
Közel 120 közleménye és monográfiája jelent meg élete során. Behatóan foglalkozott a szem anatómiájával, annak fejlődéstanával, fejlődési rendellenességeivel. A papilla morfometriai eltérésit szintén behatóan vizsgálta, számos művészeti rajzot hagyott maga után. Alapkutatásokat is végzett a szem immunbetegségeivel kapcsolatban, tanulmányozta a szimpá­tiás oftalmiát, a szem tuberkulózisát, az endokrin betegségek és a szembetegségek kapcsolatát is. Ő is hagyott hátra befejezetlen munkákat, de nem volt olyan utóda, aki folytatni és kiadni tudta volna ezeket (4).
Jelentős patológiai és szövettani gyűjteményt hagyott a Mária Utcai Szemészeti Klinikára a megóvás érdekében, azonban a klinika háború utáni vezetése ennek szakszerű megőrzésére nem fordított elég gondot, valamint az 56-os forradalom is jelentősen károsította a klinika épületét, Sajnálatosan ezek az értékes ládák az 50-es években történt selejtezés során megsemmisültek.
A hitlerizmus derékba törte karrierjét, 1935-ben származása miatt eltávolították az egyetemről. Számos nagyhírű szemorvos tiltakozása kapcsán „nyugdíjassá” minősítették státuszát. 1939-ben a folyamatos zaklatások miatt visszatért Budapestre, állást itt sem kaphatott, otthonában folytatta tudományos munkáját. A háború befejeződése után 1945-ben meghívta a Semmelweis Egyetem az Imre professzor halála miatt megüresedett Mária Utcai Szemészeti Klinika élére, azonban kinevezését nem tudta elfogadni betegsége miatt, és még ebben az évben 65 éves korában meghalt.
Szily Aurél munkássága, eredményei megkérdőjelezhetetlenek, a német szakirodalom ma is több tanulmányban és beszédekben is méltatja Szily Aurélt. Sajnálatos, hogy korai halála megakadályozta magyarországi munkásságának kiteljesedését (1, 2).

Nyilatkozat

A szerzők kijelentik, hogy szemészettörténeti közleményük megírásával kapcsolatban nem áll fenn velük szemben pénzügyi vagy egyéb lényeges összeütközés, összeférhetetlenségi ok, amely befolyásolhatja a közleményben bemutatott eredményeket, az abból levont következtetéseket vagy azok értelmezését.