1864 elején jelent meg a Szemészet első száma az akkori Orvosi Hetilap mellékleteként. Az Orvosi Hetilap első főszerkesztője Markusovszky Lajos volt, aki 1863-ban szorgalmazni kezdte, hogy a tudományágak prominens képviselői mutassák be saját szakterületük legfontosabb újabb eredményeit a magyar orvoskollégák számára. Hirsch­ler Ignác magáévá tette és felkarolta a gondolatot és így a következő évben, azaz 1864-ben már meg is jelenhetett az Orvosi Hetilap mellékleteként a Szemészet első száma. A mellékletként megjelenő Szemészetet havonta jelentették meg, a közlemények többségét kezdetben maga Hirschler Ignác írta, kezdetben fél, későbbiekben általában 1 ív terjedelemben. Abban az időben rengeteg újdonság történt és került bevezetésre, tehát volt miről írni a lapban, ezért későbbiekben a terjedelem megnövekedett.
Hirschler Ignác 1864 és 1881 között szerkesztette a Szemészetet, majd Schulek Vilmos vette át a lapot és 1881 és 1904 között, tehát több mint két évtizedig látta el a szerkesztői teendőket. Ezt követően 1904 és 1935 között, vagyis közel 30 éven keresztül Grósz Emil irányította a Szemészetet, 1927-ig ezt egyedül végezte, majd 1928-tól Hóray Gusztáv segített neki a szerkesztői feladatok ellátásában. Mind az I., mind a II. világháborúban a kiadás akár több éven át is szünetelt, a háborús körülmények, illetve anyagi okok következtében, aztán a II. világháború után a lap szerkesztése és megjelenése újra indult és töretlenül folytatódik napjainkban is.
Hirschler Ignác a folyóirat alapításakor 1864-ben a következőket írta: „A szemészet az utolsó évtizedben oly nagy előmeneteleket tett, milyeneket ily rövid idő alatt az orvosi tudományok egy szakmája sem mutat fel. A szemészet hirtelen vetette le a gyermeksaruit, s alig történt ez, már gyümölcstermő érettség fényében állott. Csak ritkán találkoznak oly kedvező körülmények, melyek ily csodálatra méltó eredményre képesek”. A lapban mindenről lehetett olvasni, a szemészet külföldi és magyarországi eredményeiről, nemzetközi kongresszusokról, az idegennyelvű szakirodalom (elsősorban német nyelvű) legújabb eredményeit lefordították magyarra. Közben kinevelődött egy új generáció a szemészetben, akik már nemcsak kezelték a szembetegeket, de a tudománnyal is el kezdtek foglalkozni.
Hirschler Ignác 1869-ben elérkezettnek látta az időt, hogy a Szemészet ne csak egy melléklete legyen az Orvosi Hetilapnak, hanem önállósodjék. Ezért a következőket írta: „E melléklet ennélfogva többé nem leend egy embernek műve, hanem a hazai szemészek közös munkatere, melyben mindenikünk lerakva és értékesítve saját tapasztalásait, közös erővel segítendjük elő szakmánk kiképzését (Szemészet 1869, 1. sz. 1.)”. Vidor Zsigmond fordította le Karl Stellwag könyvét és a Szemészetben a következőket írta ebből az alkalomból: „a szemészeti melléklet kilép eddigi állapotából, egyedül most kezdhetvén meg azon rendes működését, mely minden folyóirat feladata, hogy t.i. nem főképpen a már megállapított tényeket, hanem a mindennap felmerülő új nézeteket és vívmányokat állítsa az olvasó elé.” (Szemészet 1869, 1. sz., 2.)
A Szemészet tehát megújult, bővült, eredeti közleményeket közölt, a külföldi jelentősebb eredményeket, könyveket is ismertette, új műtéti eljárásokról tájékoztatott.
Schulek Vilmos hamar bekapcsolódott a Szemészetbe történő publikálásba. Fiatal éveiben, Bécsben dolgozott Arlt professzor mellett, innen küldött közleményeket, majd Kolozsvárott nevezték ki egyetemi tanárnak, végül a pesti egyetem tanszékvezető tanára lett és 1881-ben vette át a Szemészet szerkesztését. Egyik jelmondata volt: „Első sorban a szemészeti tudomány fejlesztése magyar nyelven lévén feladatunk.” Későbbiekben ezt írta: „Szükség van reá, hogy az emberiség tudomány fejlődésében minél több nemzeti egyéniség, tehát a magyar is osztozzék.” Schuleken kívül számos nagy szemészegyéniség is közölt a lapban: Csapodi István (visustábla megalkotója), Feuer Nathaniel (Trachomatörvény elkészítője). Számos új magyar kifejezést alkottak, vagy magyarosítottak. A századfordulóra kialakult a magyar szemészeti szaknyelv. Az 1880-as évektől kezdve megjelentek kezdeti statisztikai elemzések. A vaksági statisztika riasztó volt, 1884-ben Feuer Nathaniel számolt be a Torontál megyében kitört trachomajárványról. Ezt számos újabb, a trachoma súlyosságával foglalkozó közlemény követte, amelyek hatására a kormányzat is belátta a probléma fontosságát és ennek hatására Magyarország megalkotta a világon az első Trachomatörvényt, amely a betegség felszámolását tűzte ki célul.
A trachomajárvány súlyos feladatok elé állította a magyar szemorvos-társadalmat. Újabb és újabb közlemények jelentek meg a Szemészet hasábjain a trachoma tünettanával és hatékony műtéti kezelésével kapcsolatban az 1890-es évek kezdetétől. Például 1890-ben Feuer Nathaniel a „Trachoma útmutató” című könyvét közölték részletekben, majd Grósz Emil közölte a Trachomáról szóló kétrészes tanulmányát. Ezután Ottawa Ignác: Tanulmány a trachomás szemgyulladásról c. írása került közlésre. Későbbiekben Feuer Nathaniel ismét a trachomával kapcsolatosan jelentetett meg egy közleményt: „A trachoma elterjedettsége Magyarországon és az ellene elrendelt hatósági eljárás” címmel. A XX: század első éveiben még mindig a trachoma jelentette az egyik legnagyobb gondot a vaksági statisztikákban. Scholtz Kornél a „Trachoma gyógyításának története” című tanulmányát 1902-ben folytatásokban jelentette meg a Szemészet. A számos figyelemfelhívó tudományos közlemény hatására Grósz Emilt 1903-ban trachomaügyi kormánybiztosnak nevezték ki. Javaslatainak hatására 1904-ben új körrendeletet jelentetett meg a Kormány, amelynek pontos betartását a miniszterelnök rendelte el. A Szemészet a trachoma, mint fertőző betegséggel kapcsolatosan minden tényt, rendeletet és jogszabályt közölt, hogy a szemorvosok tájékozottak lehessenek. Ennek óriási szerepe volt nemcsak a tájékoztatásban, hanem a járvány leküzdésében, illetve megfékezésében is. A Pázmány Péter Egyetemen (ma Semmelweis Egyetem) a Szemklinika épületétől elkülönítve külön épületet kapott a trachomás betegek osztálya, nehogy a fertőzés a klinikán operált és ápolt betegeket is elérje.
Az 1904-es esztendő még egy másik szempontból is kiemelt jelentőséggel bír: abban az évben, a lap második számában jelent meg a felhívás, hogy alakítsák meg a magyar szemészeti egyesületet: „Minden művelt nemzetnek van már szemészeti egyesülete. … elérkezett az ideje, hogy a megkezdett munkát mi is vállvetve egyesülve folytassuk. felkérjük a hazai szemorvosokat, hogy az alakuló értekezletre pünkösd vasárnapján jelenjenek meg a pesti szemklinika tantermében.” A felhívásra megjelent szemorvosok elfogadták a Blaskovics László által előterjesztett alapszabály-tervezetet, amelynek célja a „szemészet tudományos művelése” volt. A beterjesztett alapszabályt a Belügyminisztérium kisebb változtatásokkal elfogadta, így megalakulhatott a Magyar Szemorvosok Egyesülete, amely 1922-ig egyesületként működött, majd 1922-ben az alapszabály módosítása révén Magyar Szemorvostársasággá alakult át. A Szemészet folyóirat felajánlás alapján az Egyesület hivatalos fóruma lett és eljutott az egyesület minden tagjához.
Schulek Vilmos 1904-ben beteg lett. A lap szerkesztését Grósz Emil vette át és egyben a Szemészeti Klinika helyettesi pozícióját is ellátta. Schulek 1905-ben (62 éves korában) halt meg. A Szemészet folyóirat méltatta közel 30 éves oktatói tevékenységét, amely alatt számos szakembert nevelt ki. Schulek 1894-ben alapította meg az „Ungarische Beitrage zur Augenheilkunde” című folyóiratot, amelynek szerepe a magyar szemészet külföldi népszerűsítése, az eredményeinek bemutatása volt. Fontosnak tartotta a magyar nemzeti jelleg megtartását, amellyel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „az irodalmi közléseket, úgy mint minden egyéb termékünket nemzeti zászlónk védelme alatt kell világgá vinni és a közléseknek olyan alakját keresni, melyről a mi nemzeti színünk le nem mosható. Ha mindenki kosmopolita tudományban hinne, ám legyen. De amíg más nemzetek tudományos vívmányaikat a maguk javára íratják, mi kisebbek, nem lehetünk a magunk kárára nagylelkűek, hogy ilyenről lemondjunk”. (Szemészet 1905. 3–4 sz. 230.)
Grósz Emil 1905-ben vette át a budapesti Pázmány Péter Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatását és a Szemészet folyóirat szerkesztését is, utóbbival kapcsolatban a következőket írta: „Minden igyekezetem arra fog irányulni, hogy e folyóirat éppen úgy szolgálja a magyar tudományos irodalom fejlődését, mint a gyakorlóorvos igényeit. Nem mondhatunk le Schulek Vilmos azon törekvéséről, amely a magyar tudományos szakirodalom létesítésére irányult. Másrészt azonban a gyakorlóorvos e folyóirattól joggal megkívánhatja, hogy a mindennapi élet követeléseinek is megfeleljen. A szembetegségek oly sok szállal függnek össze az orvosi tudomány többi ágaival, a látás megmentése oly nagy fontosságú feladat, hogy a gyakorlóorvos ismereteinek ébrentartását, a tudományos haladásnak gyakorlati alkalmazására tanácsot és útmutatást kíván tőlünk. Arra fogok törekedni, hogy a Szemészet e kettős feladatot egymással harmóniában tartsa.”
Grósz Emil „50 év munkában” című életrajzi monográfiájában visszatekintett a Szemészet folyóirat történetére és a következőket írta a Szemészetről: „1905-től 1913-ig a folyóirat fejlődött, erősödött és 1913-ban fennállásának 50. évfordulóján kiadott jubileumi szám 14 ív terjedelemben jelent meg. A világháború alatt a terjedelmet redukálnunk kellett, a forradalmak és az azt követő gazdasági válság alatt meg sem jelent. 1922 óta a Magyar Szemorvostársaság hivatalos közlönye és mintegy annak évkönyve, újból megindult. Munkatársban, tudományos dolgozatokban nem volt hiány, de hiányzott az anyagi erő. A Szemészet mind ritkábban jelent meg. 1935. szeptember 30-án, 70. születésnapom és egyetemi tanárságom 30-ik évfordulója alkalmából dr. Hóray Gusztáv egyetemi rk. tanár, szemklinikai adjunctus szerkesztésében, mint „fasciculus jubilaris” 17 ív terjedelemben, 31 dolgozattal jelent meg. Az ajánlásban tanítványai és barátai a következőket írták: „Grósz professor úrnak egyetemi nyilvános rendes tanárságának 30. évfordulója alkalmából, 70. születése napján mély tiszteletük és szeretetük jeléül.”
A Szemészet folyóirat évtizedekig az Orvosi Hetilap melléklete volt. A nagy gazdasági crisis folytán az Orvosi Hetilap mellékleteit beszüntette. Nagy örömömre szolgált, hogy sikerült a folyóiratot új életre kelteni: a Magyar Szemorvos Társaság igazgatótanácsa és elsősorban annak elnöke, Dr. Ditrói Gábor egyetemi tanár és Dr. Pelláthy Béla egyetemi magántanár főtitkár elfogadták indítványomat, hogy a Társaság a Szemészet kiadását folytassa. 1938 óta évenként két füzetben, Pelláthy Béla és Grósz István szerkesztésében jelenik meg és valóságos reneissance-át éli.
A folyóirat fenntartását fontosnak tartom. Schulek annak idején a következőkép indokolta: „Amint okvetlenül szükséges, hogy a magyar szerzők cikkeiket világnyelven is közöljék, hogy azokat a kritika és békés verseny megcélozza, éppen olyan szükséges a magyar tudományos nemzeti irodalom fenntartása.”
1938-ban Grósz Emil lemondott a szerkesztői tevékenységéről: „Elérkezett az idő, hogy a szerkesztéstől visszalépjek… Megtettem azt, ami kevés tőlem tellett, szívből kívánom, hogy utódaim többet tehessenek.”
A II. világháború alatt a Szemészet hiányosan ugyan megjelent, de terjedelme csökkent, 1941-ben Nónay Tibor és Grósz István lettek a Szemészet szerkesztői. A II. világháború után az egyesületeket, köztük a Magyar Szemorvostársaságot is feloszlatták, majd 1948-ban létrehozták az Orvos- és Egészségügyi Szakszervezetet és Szemész Szakcsoportként ide sorolták a Magyar Szemorvostársaságot is. A lap tehát új politikai rendszerben jelent meg, 1949-ben 4 összevont szám jelent meg egyszerre, Horay Gusztáv és Bíró Imre szerkesztésében. 1951-től a lap kiadása az Egészségügyi Könyv- és Lapkiadó Vállalathoz került, elmaradtak a folyóiratszemlék és a Szemorvostársasági jegyzőkönyvek ismertetése, helyettük magyar, német és orosz nyelvű összefoglaló jelent meg a közlemények elején. 1952-től Nónay Tibor lett a Szemészet főszerkesztője, a felelős szerkesztő Remenár László, a szerkesztő Győrffy István lettek. 1955-ben a folyóiratot a Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Könyvkiadóhoz rendelték, majd 1956-tól a Medicina Egészségügyi Könyvkiadóhoz került. Az ötvenes évek második felétől már külföldi kongresszusokon is részt vehettek magyar szemorvosok, tapasztalataikról a Szemészet hasábjain is beszámolhattak.
A Szemészet 1964-ben ünnepelte 100 éves évfordulóját, ekkor Nónay Tibor főszerkesztő a Köszöntőben a következőket írta: „Kérésünk a szemorvosokhoz, főleg az ifjú szemészgárdához: szorgos, aktív munkával emeljék továbbra is a Szemészet színvonalát, ápolják és szeressék a lapot.” Győrffy István szerkesztő a következőket írta: „Bár ’Szemészet’-ünk sok válságos időt élt meg, mindig újra életre kelt, ami bizonyítéka annak, hogy tudományos életünkben nélkülözhetetlen.”
1966-ban alakult meg a MOTESZ (Magyar Orvostudományi Társaságok Szövetsége), amelynek tagja lett a Magyar Szemorvostársaság is, és 1966-tól az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat lett a Szemészet hivatalos kiadója.
Fontos esemény volt 1972-ben a Tömő utcában elkészült I. sz. Szemészeti Klinika és az Országos Szemészeti Intézet épülete, 1973-tól Radnót Magda lett a Szemészet főszerkesztője, Remenár László pedig a felelős szerkesztő. 1974-től kezdve a Szemészet szebb küllemben és jobb minőségben került kiadásra a nyomdatechnikai fejlődésnek köszönhetően.
1984-ben Dr. Alberth Béla lett a Magyar Szemorvostársaság elnöke és a Szemészet folyóirat főszerkesztője. A folyóirat 1991-ben új külsőt kapott, alakja A/4-es formátumúra változott, a címlapon megjelent a Szemészet mellett az Ophthalmologia Hungarica és a Magyar Szemorvostársaság lapja felirat is. 1994-ben Süveges Ildikó lett az MSZT elnöke, a folyóirat kiadása a Kner Nyomdához került. 1997-ben Budapesten rendezték meg a XI. Európai Szemész Kongresszust, amelyet a Szemészet magyar és angol nyelven köszöntött.
1997 novemberében az MSZT Közgyűlés módosította az alapszabályt, létrehozta a volt, jelenlegi és jövendőbeli elnöki tisztséget. A Szemészet szerkesztőbizottságának elnöke Kovács Bálint egyetemi tanár lett. 1998-tól a lapkiadás a Tudomány kiadóhoz került, a Szemészet megújult. A szerkesztőbizottsági tagok rovatvezetői funkciót is elláttak ezentúl.
A Magyar Szemorvostársaság 2004-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, ebből az alkalomból Zajácz Magda egyetemi tanár jelentette meg a Társaság történetét. A folyóirat megjelenése rendszeres volt.
2012-ben a folyóirat külső és belső formája is átalakult, a Promenade Kiadó vette át a megjelentetését. A lapban Továbbképző rovat indult, amely pontszerző tevékenységként az Oftex által is akkreditált tanfolyam elvégzésének számít napjainkig is. Hatvani István professzor 2012-ben bekövetkezett halála után a főszerkesztői feladatokat Sziklai Pál professzor vette át. Jelenleg a szerkesztőbizottság elnöke dr. Nagy Zoltán Zsolt egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.
A lap 2022. óta „doi”-azonosítóval rendelkezik, azaz a megjelent közlemények, illetve azok angol nyelvű absztraktjai a külföldi olvasók számára is nyomon követhetőek.
Nem is lehetne méltóbban befejezni a Szemészet kiadásának 160. évfordulóját, mint Nónay Tibor 60 évvel ezelőtti mondatával, aki a 100 éves évforduló alkalmából tartott Köszöntőben a következőket írta: „Kérésünk a szemorvosokhoz, főleg az ifjú szemészgárdához: szorgos, aktív munkával emeljék továbbra is a Szemészet színvonalát, ápolják és szeressék a lapot.”

Nyilatkozat

A szerzők kijelenti, hogy az összefoglaló közleménye megírásával kapcsolatban nem áll fenn vele szemben pénzügyi vagy egyéb lényeges összeütközés, összeférhetetlenségi ok, amely befolyásolhatja a közleményben bemutatott eredményeket, az abból levont következtetéseket vagy azok értelmezését.